Részletek legutóbbi kiállításunkról írott cikkből

  A „Te bárányok gyapjából való” címmel, november 12-től december 3-ig látható kiállításon a nemezé a főszerep. A címadó mongol népköltés többször elhangzott már a szoboszlói kultúrházban, s a hozzá kapcsolódó rendezvények mindig ezt az ősi kelmekészítési módot idézték. Ezúttal súlyos, ázsiai mintázatú nemeztakarók, finom, indiai ihletésű nemez faliképek, könnyű kézzel munkált női nemezruhák, öltözék kiegészítők, játékok függenek egy finom óriás faszerkezeten, ágasfákon, térbe állított bábokon és a terem falain. A művelődési ház Galériájában a nemezművészet újra felfedezői, Nagy Mari és Vidák István textilművészek családi kiállítása látható. A szülők gyermekeikkel - Vidák Anna textilművész és ifj. Vidák István a Népművészet Ifjú Mestere - együtt keltenek életre egy bámulatos világot.
 

 

  
  Már a belépés pillanatában megérint bennünket az intimitás, amire később Vidák István föl is hívja figyelmemet. A kelmekészítés az asszonyok dolga- mondja, ha megjelenik előttünk egy nő, akkor látjuk teljes életnagyságban, majd közelebb kerülünk hozzá, megfigyelhetjük öltözetét, bőrének redőit, majd lelkének rezdüléseit. Idővel talán legbelső titkait is elárulja a férfinak, akivel él, akit társául fogad, aki jó esetben egy életen át a párja. Mint az asszonyokhoz, úgy kell közelítenünk ehhez az egészséges, változatos, színes, festői világhoz, hiszen a nemezből készült kelmék csodálatosak - javasolja Vidák István nekem, aki újra rájön, a nők valóban csak a férfiak által teljesedhetnek ki, és fordítva. A férfi elkészíti a közös ház szerkezetét, megépíti asszonyának otthonukat, amit majd az asszony rendez be szövött, fonott, nemezelt kelmékkel.
  Erről mesél a továbbiakban Vidák István, aki végigjárta a világot, azzal a céllal, hogy kutatva, begyűjtve, rendszerezve, újra felfedezze, összegezze mindazt az ismeretet, amit a világ népei évezredek alatt a nemezről megtanultak. Rajtuk kívül kevesen tudnak többet erről a nemes anyagról, amit emberek milliói még mindig nem becsülnek eléggé, s bár diadalútja most elkezdődött, Nagy Mari és Vidák István féltik is ezt a technikát az aktuális divattól.
  István 70-es évek Magyarországáról indult párjával, Nagy Marival, s céljuk volt eggyé nemezelni a világot. Összehozták keletet nyugattal, világtalálkozókat szerveztek és óvodásokat tanítottak, játszóházat álmodtak, maga a szóösszetétel is az Ő leleményüket dicséri. A kecskeméti Szórakaténusz Múzeumot jórészt ketten tették legendás játszóhellyé, s idővel gyermekeik is belenevelődtek a nemezbe!

  Korábbi kiállításaikon gazdag gyűjteményüket tárták az érdeklődők elé, néhány éve viszont már inkább saját munkáikkal mutatkoznak be. A kiállításon életrajz, pontos katalógus tájékoztatja a látogatót, aki ámuldozva, leplezetlen érdeklődéssel halad e csudás leplek között, lépésről-lépésre megállva, félénken megtapintva a létező legősibb kelme XXI. századi családi csodavilágát…

A kiállítás megnyitóján közreműködött Galánfi András a Népművészet mestere, volt közös éneklés, s Polyák Albert értő elemzésével hitelesen helyezte el Nagy Marit és Vidák Istvánt a magyar hagyományok őrzésében és átmentésében meghatározó szerepet betöltő, ismereteiket szerte a világon szeretettel átadó kézműves mesterek kicsiny táborában.

Forrás: Szoboszlói Színes– Kiss Klára – Fotó: Buzási László